betöltés...

MINDEN CSEPP BORBAN ÉREZHETŐ A CSALÁD ÖSSZETARTÁSA – BESZÉLGETÉS HÁROM THUMMERER-GENERÁCIÓVAL

MINDEN CSEPP BORBAN ÉREZHETŐ A CSALÁD ÖSSZETARTÁSA – BESZÉLGETÉS HÁROM THUMMERER-GENERÁCIÓVAL

Mindig lenyűgöztek a családtörténetek, ahogy a jó borok is. Ezt a kettőt sikerült vegyítenem, akár egy jó cuvée-ben, amikor lehetőségem nyílt arra, hogy az egyik legsikeresebb bortermelő család három generációjának egy-egy tagjával beszélgessek. Összeért a múlt, a jelen és a jövő… volt benne minden, mint az igazán jó borokban: sírtunk és nevettünk is. Both Gabi Thummerer Vilmossal, a pincészet alapítójával, fiával, Tamással, a szőlészet vezetőjével, és unokájával, a cég gazdasági és marketingvezetőjével, a huszonéves Pulay Polett-tel beszélgetett.

Nehéz mérföldkövek

Már akkor is tiszteletet ébresztett bennem ez a hatalmas küzdőerő, amikor utánaolvastam a Thummerer család történetének, hogy készüljek erre az interjúra. Annyi bizonyos, hogy igencsak rögös út vezetett idáig. Amit most lát a külső szemlélő: független, nemzetközi szintekről érkező hatalmas elismerések, óriási szakmai sikerek, és a borfogyasztók kitartó rajongása. Aki kicsit is ismeri az Egri borvidéket, tisztában van vele, hogy a Thummerer család pincészete fogalom, és igazi értékmérő.

Ám nem volt mindig ennyire rózsás ez a történet, pedig a rózsáknak is elég sok közük van ahhoz, hogy megszülethetett a pincészet.

Both Gabi/WMN: Mi volt az az erő, ami segített a családnak túllépni a nehéz helyzeteken?

Thummerer Vilmos: „Segíts magadon, az Isten is megsegít!” A feleségem, Katika, és én is elég szegény családból jöttünk. Nem volt anyagi hátterünk. Mindketten úgy gondoltuk, hogy ha valamit el akarunk érni az életben, amihez pénz is kell, akkor lehetőségünk csak azáltal lesz, ha azt kétkezi munkával, esetleg az eszünkkel, gondolkodással, kitartással próbáljuk megvalósítani.

 

Thummerer Vilmos

 

B. G./WMN: Úgy tudom, a család elég messziről keveredett az Egri borvidékre.

T. V.: Kárpátaljáról jöttünk, a front elől menekülve kerültünk Egerbe. Nagyon rögös út vezetett idáig. Édesapám erdész volt az állami szolgálatban, a magyar állam pedig kimenekített bennünket az Ung völgyéből. A menekülés útja egy kis kitérővel Németországba vezetett, a vonat megállt, mert Budapestet bombázták. Ott voltunk a háború végéig.

B. G./WMN: Hányan indultak útnak?

T. V.: Négy gyermek, a nagymama, és a szüleim. Sokáig gondolkodtunk azon, hogy visszamegyünk a hazába, Kárpátaljára, ahova a német ajkú szüleim őseit még Mária Terézia idejében telepítették be. Abban a kusza helyzetben édesapámék eljutottak Prágáig, ott dolgozott egy asztalosnál. Mindig kiment a vasútállomásra, hogy megnézze, mikor indulnak vissza vonatok. Egyszer megszólította egy orosz katona. Édesapám ruszin környezetben élt, ismerte a nyelvet. A katona korábban az egyik beosztottja volt, megkérdezte tőle, hova készülődik. Apám válaszolt. „Menni akarok haza.” „Hova haza?” – kérdezett vissza a katona. „Hát, Kárpátaljára” – válaszolta. Aztán azt mondta apámnak: „Mindenhova mehet a világon, csak oda ne!”

Ő már tudta, hogy mi van ott, ahol az oroszok egyszer keresztülmennek.

B. G./WMN: Miért épp Egerbe jöttek?

T. V.: Ott éltek rokonaink. Ők sem voltak könnyű helyzetben, de fogadtak bennünket. Nem volt ajánlatos akkoriban német ajkúakat befogadni, és mi nem magyarosítottuk a nevünket.

Végül „megtapadtunk” itt, apám kapott az államtól egy szolgálati helyet, és a semmiből építkeztünk, életet leheltünk a családba.

A menekülés során mindenünk ottmaradt a szolgálati lakásban Kárpátalján, ide „csupaszon” jöttünk.

B. G./WMN: Hogyan sikerült ez a „megtapadás”?

T. V.: Már az általános iskolában is minden iskolai szünetet munkával töltöttem. Amikor szakmát tanultam, és a felsőfokú iskolába jártam, akkor is így volt. Szó szerint megkerestem a következő évre való ruha, cipő árát. A négy gyerek mellett minden dolgos kézre szüksége volt a szüleimnek.

Innen indultunk. Tudtam, hogy ha élni akarunk, akkor pénzt kell keresni, és ha pénzt akarunk keresni, akkor dolgozni kell. Ez így ment akkor is, amikor megnősültem, mert nem azt néztem, hogy milyen a hozomány, hanem egyéb értékeket.

B. G./WMN: Hogy lett ebből borászat?

T. V.: Amikor végeztem a felsőfokúban, egy állami gazdaságba kerültem gyakornoknak, majd egy termelőszövetkezetbe, ami az ország egyik legjobbja volt, ott dolgoztam kerületvezetőként. Tisztességesen megfizettek, de éreztem, hogy ez kevés lesz, és mivel hozzászoktam, hogy a munkaidőn túl is dolgozom, megpróbáltam valami mellékeset találni.

Amikor vége volt a gyakornoki évnek, a Csányi Állami Gazdaságban folytattam, volt egy faiskolai részleg, ott szereztem meg a faiskolai elméletet és gyakorlatot. Később – erre a tudásra alapozva – az egyháztól béreltünk egy földterületet a temető mellett, és a feleségemmel elkezdtünk rózsatöveket termeszteni. Sokéves munkával figyelemre méltó eredményeket értünk el.

 

Thummerer Vilmosné és Thummerer Vilmos

 

B. G./WMN: A hetvenes évek elején ez inkább a „tűrt”, mint a „támogatott” kategóriába tartozott.

T. V.: Ez akkor még elég szokatlan volt, mindenki hülyének nézett volna, ha bevallom, mire készülök. Nem is mertem megmondani, azt állítottam, elmegyek szakiskolába tanítani.

B. G./WMN: Mi adott ehhez erőt önnek?

T. V.: 

A feleségem mindig hitt bennem, és mindenben támogatott.

Végül rengeteg munkával elérkeztünk odáig, hogy feladjuk a biztos állást, és elmenjünk maszeknak.

Arra gondoltam, hogy ha annyit fogok dolgozni, amennyit az állami gazdaságban vagy a termelőszövetkezetben, vagyis hajnaltól estig, akkor maszekként sokkal többet fogok keresni, viszont, ha nem akarok többet keresni, akkor sokkal kevesebbet kellene dolgoznom.

Nagy nehezen átvergődtünk a hivatali akadályokon, és a virágkertészetet jó eredménnyel csináltuk mindaddig, amíg az olajárrobbanás el nem érte Magyarországot. Egyre kevesebb pénz lett a hajtatott virágból, láttam, hogy baj lesz.

B. G./WMN: Ekkor jött a pincészet ötlete?

T. V.: Nekem a dísznövénytermesztés nem volt a szakmám, viszont a szőlőtermesztés, borászat, gyümölcstermesztés igen. Eger környékén adott volt a lehetőség. Minden szabad eszközünket beletettük a szőlőtermesztésbe, az államtól béreltük a parlagterületeket, amiket húsz-harminc éve nem művelt senki, és 1984-ben elkezdtünk szőlőt telepíteni.

A tömegtermelés helyett a minőségi szőlőtermesztést tűztük ki célul, és a borkészítést is ennek megfelelően irányítottuk.

Rendszerváltáskor már hét hektár bérelt területünk volt. Amikor megváltozott a politikai légkör, és nem üldözték a maszekokat, el lehetett menni hitelért a bankhoz. Lassacskán gyarapodtunk, bővítettük a gazdaságot.

B. G./WMN: Hogyan sikerült felépíteni? Akkoriban még nem nagyon volt ilyesmire példa Magyarországon.

T. V.: Jártam Burgenlandban, láttam, hogy az egyszerű parasztok is boldogulnak a szőlővel, aztán elutaztam Franciaországba, és rengeteget tanultam az ottani kisebb gazdaságok munkájából.

1984-ben olyan világfajtákat telepítettünk, amiktől lehetett minőséget várni. 1986-ban jöttünk ki az első borunkkal. Akkoriban még nem lehetett palackozni, csak folyóbort készíthettünk. Aztán egy BNV-re elvittük négy borunkat, az ottani elismerések mellett megkaptuk a Hungexpo különdíját is.

B. G./WMN: A rendszerváltás is erős lendületet adott a pincészetnek?

T. V.: Sokkal nagyobb lett a mozgásterünk, és lassan elkezdhettük a palackozást. Az eredményeink miatt megismert bennünket a szakma, ekkor kezdődött a privatizáció, a vendéglátóegységeket is bérbe adták. Szerencsénkre a Hunagorvintől eljött Garamvári Vencel, aki elkezdte a piacépítést. Összeszedett pár nyiladozó borászatot, és az üzleti kapcsolatait felhasználva bevitte őket a vendéglátóhelyekre. Nekünk csak arra kellett figyelnünk, hogy megpróbáljunk jó borokat készíteni, ő pedig eladta őket.

Jó borokat készítettünk, úgyhogy „ment a szekér”.

Könnyen eljutottunk a piacra, ez manapság sokkal nehezebb.

B. G./WMN: A hét hektárból mostanra több mint száz lett. Itt megállnak, vagy szeretnék tovább növelni a területeket?

T. V.: Nincs munkaerő, akivel elvégeztessük a munkát, kihaltak a régi szőlőmunkások. Borzasztó nehéz megművelni ekkora területet, úgyhogy elkerülhetetlen a gépesítés. Nem akarunk nagyobbak lenni. Amikor a fiam, Tamás átvette a gazdaságot, frissességet vitt a pincészetbe. Csiszolt a művelésmódon. Az elmúlt öt-tíz évben nagy változások születtek a szőlőművelésben, ő sokkal fogékonyabb az újdonságokra, mert a meglévő kézi erővel már nem lehet versenyben maradni, gyökeresen változtatni kell a valamikori szőlősgazda felfogásán.

 

Thummerer Tamás

 

B. G./WMN: Az ön tudásával felvértezve továbbviszik a fiatalok a 2020-as éveknek megfelelő bortermelést?

T. V.: Nekem csak bólogatnom kell. Van értelme annak, amit elém hoznak. Meg tudom ítélni, hogy jó gondolat született-e. Úgy néz ki pillanatnyilag, hogy ezt a gazdaságot, amit felépítettünk, vannak, akik továbbviszik a családból. Három gyerekünk közül Tomi a legfiatalabb, ő kertészmérnök, hamar elsajátította a gyakorlati ismereteket is, pár éve ő viszi a termelési oldalt.

Az én egészségi állapotom rohamosan romlik, de a szőlészet biztos kezekben van, és a szántóföldi kultúra is. Annyi a feladata, hogy jó minőségű szőlőt biztosítson a borászoknak, nekem meg annyi, hogy beüljek az autóba, és szétnézzek odakint.

Tomi fiunk feleségének, Elzának, aki szintén kertészmérnök, a növényvédelem és a kinti adminisztráció a feladata többek között. A kisebbik lányom, Ildikó lovas programokat csinál, a nagyobbik, Éva az idegenforgalmat viszi, beszél idegen nyelveket, van szállásadó részlegünk is.

B. G./WMN: És akkor ne feledkezzünk meg az unokákról, itt van Polett, aki huszonévesen a gazdasági ügyeket irányítja. Nem féltél a hatalmas felelősségtől?

Pulay Polett: Az öt unoka közül én dolgozom a gazdaságban, de gyerekkorom óta jártam rendezvényekre, dolgoztam a címkézőben, a palackozóban, most pedig a gazdasági részét igazgatom a borászatnak. Ez egy tanulási folyamat, de hatalmas alaptudást kaptam. Lamport József főborász is rengeteget segít mindenben, a kereskedelemből is bőven kiveszi a részét. Nekem semmi nem fontosabb annál, hogy megmaradjon a családi egység, és minél jobban végezzem a munkámat. Ezt az alázatot és elkötelezettséget láttam a nagyszüleimtől, szeretném továbbvinni.

 

Pulay Polett

 

B. G./WMN: Az óriási szakmai sikerekből már te is kivetted a részed.

P. P.: Szerencsések vagyunk, aki a családból itt dolgozik a pincészetnél, mindenki tudott élni a lehetőséggel. Mi élvezzük is a munkát, egy célért dolgozunk, és szeretjük, amit csinálunk. Vannak benne nehézségek, de nagyon szép feladat.

Szerintem a rangos hazai és külföldi elismerések mellett mégiscsak ez a mi legnagyobb sikerünk.

Nemcsak belföldön, de külföldön is a fogyasztók és a szakma elit része is elismeri a munkánkat. Nagyon szép ez a szakma, de néha öt-hat-tíz évnek is el kell telnie, hogy az ember meglássa, miért is dolgozott.

B. G./WMN: Nemrég vezették be a piacra a cabernet dorsa fajtából készült Siheder nevű borukat, főként a fiatalabb, huszon-harmincéves korosztályra gondolva. Mit lehet tudni erről a borról?

Thummerer Tamás: Az eddigi vörösbor-technológiánktól eltérően ez reduktívan készült, fiatalon került forgalomba, ami vörösbortól meglehetősen szokatlan. Friss, illatos bor, üde, alacsonyabb alkoholtartalommal, több gyümölcsösséggel. Persze azért több tannin van benne, mint a rozéban. Aki szereti a könnyedebb vörösborokat, annak érdemes kipróbálnia, mert bár száraz, de egy kis szőlőmustból származó maradék cukor is van benne.

B. G./WMN: Miért olyan fontosak a versenyek a pincészet életében?

P. P.: Versenyre általában azért küldjük a borainkat, hogy semleges területről kapjunk visszajelzést. Az idei éveben Bordeaux-ban is nyertünk egy ezüstérmet, a Vinagórán négy aranyérmet, most Cannes-ban egy ezüstérmet, és egy aranyat a Chardonnay világbajnokságon, ahol már a nevezéshez is nagyon magas szakmai kritériumoknak kell megfelelni. Az Egri borvidéken tizenegy borból, amit beneveztünk, kilenc aranyérmet nyert, a többi ezüstöt és bronzot, és egyik sem versenyre készült, hanem mindennapi fogyasztásra. Ezek a versenyek arra jók, hogy megnézzük, hogy állunk a világ borai között. Némi betekintésünk van, hogy el tudjuk helyezni a termékeinket a világ borpalettáján, és a vásárlóinknak is nagyon fontos visszaigazolás persze, hogy tudják, jó bort választottak.

 

Thummerer Vilmos és Pulay Polett

 

T. V.: Ha az ember hisz valamiben, kitűz egy célt maga elé, és van kitartása, akkor eléri a célját. Telnek a napjai, dolgozik, és a fáradtságon kívül megkapja a visszaigazolásokat is. Ezért csináljuk. A rengeteg munka pedig mindig meghozza a gyümölcsét.

Both Gabi

Forrás: https://wmn.hu/wmn-life/55471-minden-csepp-borban-erezheto-a-csalad-osszetartasa--beszelgetes-harom-thummerer-generacioval-

FIGYELEM

18 éven alattiak számára tilos az alkohol fogyasztás Magyarországon.