Ha kezedbe veszel egy számodra teljesen ismeretlen borospalackot, az első amit megnézel rajta, az alkoholtartalom legyen. Ez több szempontból is érdekes dolog. Egyrészről mutatója lehet a várható minőségnek és beltartalomnak is. Másrészről, a kevés is lehet jó, de van, hogy a sok sem túlzás belőle. Persze vannak akik ezzel nem értenek egyet, mondván “az alkohol manipulálható”. Ez így van. Ám mint minden témában, itt is igaz, hogy kétféleképpen állhatunk ehhez a témához (is). Ha pozitívak vagyunk, minden problémára találhatunk megoldást. Ha pedig rossz lábbal keltünk fel, minden megoldásra találhatunk egy problémát. De mi most azért tételezzük fel, hogy, tisztességes borász, tisztességes borát tartjuk a kezünkben…
Természetesen egyik forgatókönyvben sincs előre megírva, hogy mennyinek “kell” lennie az alkoholnak, mi az ideális érték. Én kóstoltam már olyan kákabélű bort, amelynek 12-es alkoholja égbekiáltó módon lógott ki az ízből. Ugyanakkor olyat is, amelynek 16-os alkoholja szinte teljesen észrevétlen maradt a korty során. A lényeg a testben van. Egy kistestű borból még az alacsony szesz is rosszallóan kandikálhat ki, ugyanakkor egy súlyos boregyéniségben még a megszokottnál jóval magasabb alkohol is képes úgy megbújni, hogy pislogva koncentrálunk, de akkor sem érezzük. Egyébként mint sok mindenben a bort illetően, az alkohol is a borász fejében dől el. Van aki könnyedebb alkoholú borokat szeretne készíteni, ezért a hozamkorlátozás kérdését lazábban kezeli. S van akinek az az elve, hogy jó bort csak jó minőségű szőlőből lehet készíteni. A jó szőlőt viszont hozam-korlátozzák rendesen. Így a szőlő magas cukortartalommal érik be, a magas cukorból pedig magas alkohol lesz. És nem, még csak véletlenül sem szeretnék oda kilyukadni, hogy kizárólag az utóbbiak a jó borok. Ilyen borra és olyan borra is szükség van. Mind a hétköznapokban, mindpedig a gasztronómiában. Ám mégis azt mondom, amikor kezedbe veszel egy számodra teljesen ismeretlen borospalackot, az első amit megnézel rajta, az alkoholtartalom legyen…