Nagy megtiszteltetés és öröm számunkra, hogy a Thummerer Pincészet borai idén is kiválóan szerepeltek a világszinten is elismert Challenge International du Vin 2025 borversenyen!
Ez a rangos, Franciaországban évente megrendezett megmérettetés az egyik legrégebbi és legelismertebb nemzetközi borverseny, ahol a borokat vakon kóstolja egy szakmai és fogyasztói tagokból álló zsűri. A zsűri összetétele érdekes: egy technikus, egy borász, egy forgalmazó és egy tapasztalt fogyasztó alkotja a 4 fős panelt – ezáltal a díjazott borok a piac és a szakma szempontjait egyaránt tükrözik.
Arany- és ezüstérmes boraink
A 2025-ös versenyen a Thummerer Pincészet három bora is díjat nyert, ami hatalmas elismerés pincészetünk és az Egri borvidék számára.
Aranyérem: Egri Kékfrankos Superior Válogatás 2021
Közepes intenzitású bíborvörös szín, a szélen lilás reflexekkel. Illata néhány perces szellőztetés után teljesedik ki, majd bőkezűen ontja szépen rétegezett-, finoman árnyalt aromáit. Meggyre és szilvára emlékeztető jegyek kérnek benne elsősorban figyelmet, sejtelmes fahéjas és csokoládés ölelésben. Kóstolva száraz, savai elegáns lendülettel kísérik át a kortyot nyelvünkön. Közepes mértékű tanninja fiatalosan viselkedik, a pohárban eltöltött néhány perc után selymes felszínt varázsol a bornak. Komoly beltartalmú testét, kellemes melegítő hatást kifejtő-, tüzes alkohol érzet teljesíti ki pazarul. Ízében fekete bogyós gyümölcsök, meggy, szilva, áfonya, szegfűszeg és a háttérből felsejlő hordó fűszerek jelennek meg. Hosszú utóíze meggyes – csokoládés jegyek főszereplésével búcsúzik. Nagy formátumú, sűrűszövésű, dinamikus Kékfrankos, amely eleganciájával hódít.
Aranyérem: Egri Syrah Superior Válogatás 2021
A szeptember végi szürettel egy tökéletes beéréssel rendelkező Syrah-t kaptunk. A fajta jellegzetességét magában hordozó illat- és ízvilág kiemelését elősegítve, 20 hónapos második töltésű barrique hordós érlelést alkalmaztunk, hosszú palackos érleléssel egyetemben. Ennek eredményeképpen egy zamatos és sokszínű, rendkívül hosszú lecsengésű bort kaptunk.
Ezüstérem: Tekenőháti Merlot Grand Superior 2021
z intenzív sötét rubin színű, nagy testű „mély-Merlot” illatú száraz vörösborunk, magas alkoholtartalma mellett, az erősen visszafogott termésmennyiségnek köszönhető gazdag beltartalmi értékével tűnik ki versenytársai közül. Komoly ínyencek számára is nagy élményt nyújthat, nagy potenciállal rendelkezik, amit a kiváló szőlő alapanyag, a 18 hónapig tartó barrique hordós, majd hosszú palackos érlelés biztosít.
Mit jelent ez a díj a Thummerer Pincészet számára?
A Challenge International du Vin arany- és ezüstérmei nem csupán minőségi visszajelzések, hanem nemzetközi mércek szerinti elismerések is egyben. Ezek a díjak megerősítik törekvésünket, hogy a legmagasabb szintű minőséget és az Egri borvidék egyediségét mutassuk meg a világnak.